Nagymaros FC - Fóti SE 0:1 (0:0)

Fóti SE: Vizi 0 -  Nátó 7, Mercs 7, Pákozdi 6 (Király 6), Rákóczi 6  - Püspöki 6, Szántó 6, Kékesi 7, Gerényi 6, Görbe 6 (Horváth 6) - Szabó 7(Rovó 6)

Gólszerzők: Szabó 86'

Lapok: Görbe, Gerényi (sárga) Szántó (piros)

A meccs embere: Kékesi András (és a Csapat)

A meccs osztályzata: 3

Olyan napon vagyunk túl, amit senki se fog egy jó ideig elfelejteni. Ez volt az év legfeszültebb, legnagyobb érzelmeket kiváltó, és legharcosabb meccse, a 90 perc alatt többször megjártuk a poklokat és a mennyet is. Pákozdi súlyos sérülése, és a mentőautó látványa a gyepen teljes egészében beárnyékolta a mérkőzést. Mindenki rádöbbenhetett arra, hogy mit is vállal a pályán, hiszen ez bárkivel ugyanúgy megtörténhetett volna, mint vele. A dráma után a mérkőzés háttérbe szorult, azt hiszem a mai nap csak a 3 pontnak örülhettünk. De annak nagyon.

Etikai oldalról semmi kivetni való nem volt a mérkőzésben. Elmondhatom hogy nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk, csak néhány kisebb szabálytalanságot lehetett felírni, látszott, hogy tiszteli egymást a két csapat, és tart is egymástól. Nem is lett volna semmi probléma. Csak a volt a pályán egy hülye barom. Egy igazi majom, aki sípot tartott a szájában. Aki a teljesen sportszerű mérkőzés ellenére igazi ámokfutást hajtott végre, és minden mással foglalkozott, csak épp a mérkőzésel nem, teljesen feleslegesen, és rendszeresen beleavatkozott a játékba, igyekezve hogy ő legyen a középpontban, elbaszva ezzel a két csapat délutáni szórakozását. Nem is értem, hogy a szövetség hogy alkalmazhat, ilyen idióta fasz embereket. És most nagyon finoman fogalmaztam, mert tudnék úgy is írni, hogy az idősebbek keresztet vetnének... Ennyit a bírói tevékenységről jöjjön a meccs.

Első percek, Görbe csúszik be egy teljesen ártalmatlanul, (hasonlóból egyébként több tucat van egy meccs alatt), és ez rögtön sárgát ért. A majomnál legalábbis. Ez volt az első félóra egyetlen említést érdemlő eseménye. A Nagymaros elleni mérkőzésen, pontosan azt kaptuk amit vártunk, egy nagyon kemény, és nagyon kellemetlen ellenfelet, és hajtást. A mérkőzés annak ellenére,  hogy mi egyénileg, meg csapatként is, képzettebbek, és jobbak vagyunk, a kezdetektől fogva teljesen kiegyenlített játékot hozott. A Nagymarosiak ezt a hátrányt, hihetetlenül szervezett és összeszedett focival az egész meccsen egalizálták. És az izgalmakhoz mi is alaposan hozzájárultunk azzal, hogy megint mélyen a tudásunk alatt játszottunk majd egy óráig, szinte semmi veszélyt sem jelentve ez ellenfél kapujára. Az első félidőben mi összesen két alkalommal kerültünk igazi gólhelyzetbe, és milyen vicces: a kaput még ezekből sem találtuk el. Gerényi előtt adódtak nagyobb lehetőségek, de rendre elcselezte, vagy blokkoltak, illetve az első játékrész derekán Szabó bólintott a felső léc felé, tényleg csak centikkel. A kapura lövés nélkül lehozott első félidőt, az ellenfél egyrészről a kiváló védelmének köszönhette, akik remekül tömörültek, és léptek közbe. Másrészről a mi ügyetlenségünknek,  hiszen borzasztó teljesítményt nyújtottunk. A középpályát még nagyjából uraltuk és ott megoldottuk a passzolgatást, de előrefele mindenki rengeteg hibával játszott, és a támadások építésénél minden negyedik passzba csúszott valami hiba, rövid lett, hosszú lett, nem ment emberhez, és ezektől már jött is a kontra. Hátul se voltunk túl acélosak, ennyi zöldséget, és gyertyát egész évben nem rúgtunk. Szerencsénkre ezekből egy igazi veszélyhelyzet se lett,  annyira pont stabilak voltunk, hogy hátul Andrisnak nem akadt semmi dolga se. Magyarul mind két csapat roppant impotensen játszott. Egy vitatott szituáció akadt még, Szabó eltűnt a védők szorításában a tizenhatoson belül, de a majom sípja néma maradt, hiába, egész meccsen rohadtul lejtett az a hazai pálya.

Félidő. A szünetben világossá vált, hogy ezen a meccsen nem az ellenféltől kell félnünk, hanem saját magunktól. A Nagymarosiaknak egyetlen egy helyzete se akadt, épp ezért, az idén először nem féltem attól hogy gólt kapunk. Attól viszont sokkal inkább, hogy mi se rúgunk, mivel egyre inkább realitássá vált a 0:0, ami a bajnoki versenyfutás részéről, egyenlő lett volna a katasztrófával. Ezzel mindenki pontosan tisztában volt, és pár ember teljesítményére rá is nyomta a bélyegét. Óvatosan játszottak,  féltek a hibától, épp ezért semmit sem vállaltak. Aztán jött a fordulópont. Az ominózus 50. perc. Ijesztően súlyos focis sérülést, (elég Eduardóra gondolni) már biztos mindenki látott tévében, de ez össze sem hasonlítható azzal amikor az ember élőben szembesül ilyen esettel, ráadásul amikor a saját csapattársa a szenvedő fél. Az ellenfél szöglete beszállt a tülekedő játékos tömegbe, majd másodpercekkel később Pákozdi rogyott a fölre borzasztó fájdalmak közepette. Az első reakciók mindent elárultak. A fejünket fogtuk, összeestünk, aki tudta eltakarta a szemét, és vártuk a mentőt. Feszült negyed óra után, jött a rohamkocsi és elvitte a sérült játékost. Mondanom se kell, az eset mindenkit lesújtott, mindenki próbálta fejben helyrerakni magát, de nehéz lélekkel álltunk újra hadrendbe. De a focinak folytatódnia kellett. És a drámával egyszerre ott volt a fejünk fölött az a bizonyos véres kard is, az elúszó 3 ponttal, meg a győzelmi kényszerrel. Hihetetlen nehéz dolgunk volt, majd a helyzet csak rosszabbodott. Szántó volt az aki nem bírta tovább szó nélkül a botrányos bírói tevékenységet, és némi szövegelés, meg egyéb után kiállítatta magát. Tízen maradtunk, és a helyzetünk kilátástalan volt. És ebben a helyzetben mutatta meg a csapat, hogy rossz játék ide, meg nehéz ellenfél oda, de mekkora szíve van. Mondják hogy a nézők a 12. embere tudnak lenni egy csapatnak, nos mi most egy olyan embertől kaptuk ezt az erőt, aki éppen félúton a Váci kórház felé haladt egy mentőben.

És hihetetlen dolgot vittünk végre. Annak ellenére hogy emberhátrányban voltunk, innentől egyszerűen lemostuk az ellenfelet a pályáról, mint ha csak mi lettünk volna emberelőnyben. Emberfelettit harcoltunk, és végre olyan volt a hozzáállás is amilyen egy bajnokesélyes csapathoz illik. De közben az idő is szorított, alig 5 perc volt már csak hátra. És a gól csak nem akart összejönni. A feszültség elképzelhetetlen volt a kispadon, főleg egy-egy kihagyott helyzet után. Minden erőt megmozgattunk, beszorítottuk az ellenfelet a kapu elé, de a Nagymarosi védelem úgy állt mint egy betonoszlop és nem tudtunk mit kezdeni velük. És csak telt az idő, egyre telt…

És amikor már minden veszni látszott, akkor…

Akkor Szabó egy olyan keresztlabdát kapott, amiről Olaj csak álmodni szokott esténként. Az eddig stabilan álló Nagymarosi védelem egy pillanatra mattot kapott, Szabó emberén átszállt a labda, Roland gyönyörűen vette át, és egyedül tört kapura. A másodpercek óráknak tűntek ahogy beért a tizenhatoson belülre nyomában a védőjével. Mindenkiben megállt a levegő, tudtuk hogy ez az utolsó esélyünkre a gólszerzésre, több ilyen nem lesz…  

A teljes kispad az oldalvonalon állt már, és az összes mezőnyjátékos is egy emberként figyelte, ahogy fogy a távolság a labda és a kapu közt….. 

A védő már-már utolérte Rolandot, amikor lövésre lendült a láb….

 A labda ijesztően felfelé szállt, a kapus is jó irányba vetődött, az idő szinte megállt….  

A bajnokság múlott azon a pillanaton…

És a labda a bal felsőbe vágódott. 1:0 (86.perc)

A kispad felrobbant, mindenki üvöltött, egymás ölelgettük, a pályán is egy kupacba borult mindenki, hatalmas nyomás került le abban a pillanatban a vállakról, tudtuk, hogy ez a gól most sokkal többet jelent bárminél is. Legalább akkora volt az öröm, amekkora azelőtt a feszültség, leírhatatlan volt az a hangulat. Vége is lett a mérkőzésnek. Hihetetlen dolog az amit ma véghezvittünk. A játékunk pocsék volt végig, de az elszántság, harciasság és küzdeni akarás amivel a győzelemért (és Pákóért) játszottunk, az egyszerűen hihetetlen volt, nem estünk össze sem a sérülés, sem a kiállítás után, a csapat most igazán megmutatta hogy mekkora szíve van. Egytől egyig mindenki maximális erőbedobással játszott, és nagyon nagy tapsot érdemel, nem tudom tovább hova dicsérni magunkat. Bravó! Szabó a gólját Pákónak ajánlotta, és azt hiszem hogy nyugodtan leírhatom a csapat nevében: a győzelmet szintén neki ajánljuk. Ezt az elképesztő győzelmet. Jobbulást Pákó!

MESTERMÉRLEG

Olajos Sándor: Egy nagyon nehéz meccsen,nagyon fontos pontokat hoztunk el. A csapat jelesre vizsgázott akartból és lelkesedésből. Remélem mostantól ez lesz a minimum... szerencsére a sérülés nem fogott meg minket,sőt...,de még a buta kiállítás se, aminek örülök mert látszik van tartása a csapatnak...Bravó uraim!