K.A: Üdvözlöm a mai interjúalanyom. Lehet, vannak még emberek akik nem ismernek (biztos sokat cikizik őket ezért), ezért megkérnélek hogy mutatkozz be az olvasóknak.

O.D: Oszetzky Dániel vagyok, és hogy bulvárosra vegyem a figurát, rögtön azt is elárulom, hogy harmadik nevemen Márton. Pszichológus hallgató vagyok az ELTE-n, mellékállásban fóka,  játszottam már olyan klasszikusokban is, mint a Star Wars, de elsődleges címként mégis a Fóti SE labdarúgójaként mutatkoznék be.

K.A: Hogy kerültél a csapathoz, és mi volt a fő oka, hogy az érted 107 millió euróért bejelentkező Inter és Liverpool helyett, mégis a magyar foci egén állócsillagként tündöklő Fótot választottad? Csak nem a Fót környéki örömlányok?

O.D: A csapathoz tunéziai tevekufárok révén kerültem, miután a déli sarkkörnél úszkálva egy norvég halászhajó elszakított kis fókacsaládomtól. Viccet félretéve, ahogy kezdtem alulról súrolni a 100 kilogrammos álomhatárt, döntés elé kerültem, hogy a korábbi intenzív sportélet után szumózok, vagy inkább valami közelebbi, elérhetőbb lehetőség felé indulok. Csifári Máté sporttársam (akivel kispályás csapatomban, a VRSK-ban játszottunk együtt) ajánlotta, hogy ne vesztegessem el a bennem rejlő potenciált más téren, vegyem fel rég elveszett nagypályás futballkarrierem fonalát, segítsek a padlóra került fóti gárdán. Az, hogy ez mennyire sikerült, már történelem, az értem bejelentkező topligás csapatokkal pedig úgy voltam, hogy nagy nevek mellett nem férek meg egy csárdában. Konkrétan Fótot azért választottam, mert úgy hallottam már akkor is, hogy remek a társaság, közel van, és igen, azok a csodás bekötőutak...

K.A: Milyen volt a hangulat az idény során, jól érezted-e magad a csapatnál?

O.D: A kezdeti nehézségek ellenére, amit főleg a testemmel és a tapasztalatlansággal való küzdelem jelentett, úgy érzem sikerült elég hamar beilleszkednem, ami szerintem nem sikerülhetett volna anélkül, hogy ennyire befogadóan állnak hozzám a csapattársaim, amiért külön köszönettel tartozom. Úgy voltam vele, és ezt tartom, hogy minél inkább szerettem volna szervesen résztvenni a csapat sikereiben is, hiszen elsősorban focizni járok le. A Chinoinnál, ahol kiskamasz koromban játszottam, pont a társaság miatt hagytam abba a játékot, külön kerültem oda, ott pedig egy osztályból kikerülő fiúk játszottak, nem sikerült igazán a beilleszkedés. Annak örülök elsősorban, hogy Fóton összetartó az a közösség, akik nézik, játsszák, támogatják a focit, és így még ha kicsi is a tábor, a lelátón és a pályán is úgy érezheti magát az ember, hogy a sajátjaiért van ott, és  100-200 néző mellett is fergeteges a hangulat. Azért nagy álmom, hogy mi is elérjük a kisalagi 1000-es nézőszámot :D

K.A:  :D (Nézd meg, egyszer hibázik az ember…)  A jó hangulathoz, jó teljesítmény is párosult, hiszen alig 1 év alatt felléptél a vizesnyolcasból először "csodagyerek", majd "titkos fegyver" szintre, és mind a felnőttben mint az ifiben betaláltál, amire rajtad kívül senki sem volt szinte képes. Milyen érzés?

O.D: A terjengő hírek ellenére voltam már nővel, ettem már nagyon jókat, láttam szép naplementét, saját rock koncertem is volt, de ahhoz semmi sem volt mérhető, mint amikor Galgamácsa ellen döcögősen is, de betaláltam. Vannak olyan kivételes pillanatok, amikor minden körülmény az ember esélyeit rontja, óriási a nyomás, és mégis mintha a természet és a józan ész törvényeit hazudtolnád meg, és megtalálod azt a rést a tér-idő kontinuumon, ahol és amikor ott a te pillanatod. Nem mondom, hogy önfeledt öröm volt, de nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy ez kivételes lehetőség volt, és még rengeteget kell ahhoz fejlődnöm, hogy megszokássá váljon a gólgyártás. Amikor ott cseng a füledben Hínár mennydörgő hangja, hogy "passzolj a pufájnak", akkor lehet, hogy nem minden idegszáladdal tudsz a célra koncentrálni. A legfontosabb teendőmnek azt látom, hogy a teljesítménykényszert higgadtan kezeljem, mert a rutinhiány mellett elsősorban ez tett idegessé és kapkodóvá a pályán. A kilókkal meg lassan leszámolok.

K.A: Közben meg a népszerűséged a tejútrendszer nagyrészében a hatványaira emelkedett. Hogy viseled az interjúdért egymást halálra taposó újságírókat, a házad elé milliós számban zarándokló embereket, és az autogrammért sikítozó diáklányok százezreit?

O.D: Leginkább a nagymamámat viselik meg a néha pofátlan paparazzik, sőt, legújabban már a Human Genome Project-től is zaklatnak, mert azt sejtik, hogy a futball-gén, amit régóta próbálnak elkülöníteni, az én DNS-emben tisztán megtalálható. A nők rajongását tisztelettel tűröm, de sajnos nem tudom viszonozni, Tóth Zsolthoz, csapatunk tapasztalt vén rókájához fűznek gyengéd szálak. Amint gyengülnek a jelenleg is heves érzelmek, ígérem, tájékoztatom az ostromló hölgyeket. Amúgy pedig tényleg nagyon jól esik, hogy úgy érzem, nem csak én rajongok a fóti közösségért, de ők is elfogadtak, és sajátjukként tekintenek rám.

K.A: Már foglalt vagy? Most sok női, és férfi szívet törtél össze. Nem félsz a tömeghisztériától?

O.D: Hosszú ideje önmegtartóztatásban élek, Zsolttal inkább spirituális, plátói jellegű ez a szerelem, szóval nem zárkózom el teljesen a testi élvezetektől. Legutóbb egy 4 hónapos kapcsolatom volt, amire nem szívesen emlékszem vissza, az alatt sikerült 15 kilóval gyarapodnom. Örülök, hogy végül is a focival csaltam meg azt a lányt, sokkal kifizetődőbb.

K.A: Nem tudom hogy jók-e az információim: te egy Wookie és egy Velociraptor futó kapcsolatából (pontosabban egyéjszakás kalandjából születtél), illetve anyai ágon mamut, és fóka génekkel is rendelkezel. Milyen speciális tulajdonságokat örököltél, ami a segítségre szolgál a futballozás közben?

O.D: Villámgyors reflexek, masszív felépítés, ugyanakkor ragadozó hüllőkhöz mérhető gyorsaság. Szerintem ezek a fő tulajdonságok.

K.A: Mindenki kíváncsi rá, és remélem most végre fény derül a titokra. Mi a titkos fegyvered?

O.D: A történelem során voltak nagy emberek, akik vállalati titokként kezelték legnagyobb felfedezéseiket. Szerintem ezzel az önös érdekkel akadályozták a világ szabad fejlődését. Szerintem én nem engedhetem meg és a csapat érdeke, hogy végre ne legyek fukar a szellemi termékeimmel. Tehát: a titok az, hogy nincs titok. Ami szerintem a legfontosabb, hogy elkötelezett legyen az ember az iránt, amit csinál, és kitartóan tudja a céljait hajszolni. Ha mindig a jelenlegi állapotnak megfelelő, reális célokat tűzünk ki magunk elé, az nagyban meggyorsíthatja a fejlődés ütemét. Szerintem ezek olyan közhelyek, amikről mindenki érzi, hogy lejáratottak, ezért talán sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk. Mégis talán ezek a leginkább érvényes közhelyek, és akkor is ragaszkodni kell hozzájuk, ha úgy tűnik, minden ellenünk dolgozik. Nevezzük nevén a titkomat: Sohamegnemelégedés.

K.A: Tervek a jövőre nézve?

O.D: A jövőbeli terveim igencsak szerteágazóak. Régi álmom, hogy növesszek egy harmadik mellbimbót. Kiskorom óta úgy érzem, hogy kevés az a kettő, ami van, főleg, hogy ennyien szívatnak, már lassan nem jut elég hely mindenkinek... Később szeretnék eljutni a Jurassic Park szigetre, hogy élőben is megszemlélhessem végre fajtársaimat (tojást is hoznék haza, hogy nevelgessek egyet házi kedvencnek). Spirituális és anyagi téren is szeretnék olyan bőséget felhalmozni hátországomnak, hogy tudjam fizetni a háremem színvonalon tartását (Csifi, Tóth Zsolti , meg Kapitány Gabi rengeteg selyemkelengyét taccsra tesznek sec perc alatt). Fociban a BL-ig szeretném tolni a Fót B-t, de leginkább magammal szeretnék foglalkozni, hogy úgy érezzem, hogy már csak nüansznyi problémáim legyenek a pályán, és megfeleljek az SE által támasztott bármilyen feltételnek.

K.A: Cindy Clawford vagy Dávid Ibolya?

O.D: Hajdara Nóri

K.A: :D:D:D  Ennyi lett volna, üzensz valamit az olvasóknak?

O.D: Az erő legyen veletek.
*chewiemorgás*

K.A: Köszönöm az interjút.

O.D: Én is, egy igazi élmény volt.