A „boldog békeidők” utolsó évében, 1913-ban alakult meg a Fóti Sport Egyesület, egyetlen szakosztállyal, a labdarúgókéval. Alapítói, támogatói, pártolói főleg Újpestre, az Egyesült Izzó Váci úti gyárába jártak dolgozni, s valószínűleg e kötődés révén kapta az újpestiek lila-fehér színeit a fóti csapat is. A klubalapítás széles összefogás révén történt meg, de a kisiparosok, kereskedők, munkásemberek mellett főleg a helyi parasztság vette ki részét a csapat működtetéséből, arányuk a játékoskeretben volt leginkább meghatározó. Az FSE „atyái” közül ki kell emelni Neiwirt János gombkészítő és a csapat számára labdákat készítő Pinvicska István bőrdíszműves nevét, akik vezetőségi szerepet is betöltöttek a tényleges elnök nélkül működő egyesület élén. Ugyancsak ott bábáskodtak a fóti labdarúgás megszületésénél Patakházi József és Puskás Mihály cipészmesterek, akik labdarúgó-cipőkkel és stopligombokkal látták el a futballistákat, de említsük meg az alapítók között H. Madarász Lajos, Dudás István, Nagy Gyula, Dr. Lancz Kálmán, illetve Szeidler Lipót pénztáros nevét is, aki később Márkus Sándor főpénztáros keze alatt látta el tisztségét.

A csapat első otthonául - 35 évig - a mostani nagytemető mögötti terület szolgált, a homokos-királydinnyés pályáról csak a második világháború utáni években költözött el a klub. Fontos szerepet töltöttek be az FSE kezdeti időszakában Fót vendéglátósai is: Dalmadi Győző, aki maga is a csapat tagja volt, saját vendéglőjét ajánlotta fel öltözőül és fürdőhelyül, a játékosok innen - a templomtér előtti kiszögellésen (a mai ’56-os emlékmű helyén) lévő üzletből - jártak ki a pályára, míg végül megépült a sporttelep melletti öltözőépület. Szintén a Fóti SE szolgálatában állt Brandtner Béla a volt mozi helyén álló vendéglátóegységével, majd később G. Elek József a vasúti felüljáró melletti, ma is Elek-kocsmaként emlegetett Sport Vendéglővel, ahol a csapat bankettjeit, mérkőzések utáni összejöveteleit tartották, valamint a klub megsegítésére szervezett jótékonysági esteket és amatőr színi előadásokat is rendeztek. Hamarosan csapatzászlóval is gazdagodott az egyesület: az alapítók mellett egyéb támogatók is vehettek pártoló tagsági jelvénnyel és a zászlórúdon elhelyezett névtáblával járó „téglajegyet”, s ebből magánszemélyeken kívül civil és egyházi egyesületek is kivették részüket, így az Evangélikus Egyház vagy a Református Dalkör, de a riválisok közül szintén csatlakozott a nemes akcióhoz a Rákoskeresztúri MTE és a Dunaharaszti MTK. A „zászlóanyaságot”, azaz a lobogó őrzésének tisztét a feljebb már említett Patakházi József és családja vállalta magára.

Az ellenfelek kapcsán a Fóti SE ekkori szerepléséről annyi ismerhető, hogy a mai megyei szintnek megfelelő, vármegyén belül területi-járási beosztásokban vívták bajnoki küzdelmeiket. A hőskor futballistái közül az alapítók és támogatók némelyikén kívül fennmaradt e bő három évtizedes korszakból többek között Dudás Lajos, Haraszti István, Elek Sándor, Zanathy Jenő, Schrik István, Jakubecz József és Pleva István neve, akik jellemzően a kor teljesen amatőr körülményei között készültek, edző nélkül, önmagukat trenírozva. Az évszámokból kitűnik: a fóti labdarúgás fennállását mindkét világégés érintette, ám csapatunk mindaddig részt vett a bajnokságokban, amíg a sportéletet a harcok nem hátráltatták, és szerencsére arról sincs tudomásunk - szemben a kisalagiakkal -, hogy a besorozott fóti labdarúgók közül bárki is a fronton lelte volna halálát.

A fóti foci hőskorának megkerülhetetlen része a negyedszázados időtartamig működő városi rivális, az 1928-ban alapított Fóti Testvériség csapata, amelynek teljes története alighanem rászolgálna a részletesebb ismertetésre, vagy akár egy külön sorozatra is. Amennyi dióhéjban a „Tesiről” tudható: a piros-fehér színeket viselő egyesület a helyi iparosok és gyári munkások csapata volt, alapítói és meghatározó alakjai mások mellett az Urbán-testvérek, István és József, illetve Kovács István szertáros-intéző, elnökei közül pedig Deszpot István és Puskás Mihály nevét kell feljegyeznünk. A csapat fő „támaszpontja” Cselőtei Sándor egykori, Liget utcai vendéglője volt, idővel pedig a MÁV is a támogatók közé lépett, a futballpályán azonban osztozni kényszerültek az FSE csapataival. A többes szám nem véletlen: voltak időszakok, amikor az FSE I., II., sőt, III. csapatot is versenyeztetett, így a Testvériséggel együtt Fóton hétvégenként négy gárdáért is szoríthattak a szurkolók - nem beszélve az ifj úságiakról és az öregfi úkról! Többször került sor hármas és négyes tornákra is, amelyeken Fót akkori csapatain kívül részt vettek a kisalagiak vagy a mogyoródiak is. Jelentős fordulat majd a háború után következik be.